Életrajz

Életrajz


DOBOZY Borbála felsőfokú csembalótanulmányait Zuzana Růžičková vezetésével a pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán kezdte, majd a prágai Zeneakadémián folytatta nála, ahol kitüntetéssel diplomázott. A következő években a historikus előadói gyakorlatot tanulmányozta: először a salzburgi Mozarteumban Liselotte Brändle, Nikolaus Harnoncourt és Johann Sonnleitner irányításával. Itt szerezte meg második diplomáját, ugyancsak kitüntetéssel. Ezután még egy évig tanult a zürichi Zeneakadémián Johann Sonnleitner tanítványaként.

Pályájának meghatározó eseménye, hogy 1983-ban díjat nyert a belgiumi Brugge-ben rendezett, legrangosabbnak számító nemzetközi csembalóversenyen.

Kurzusokat tartott Magyarországon, Norvégiában, Németországban, Ausztriában, Fehéroroszországban, Szlovéniában, Szerbiában. 2005-2013-ig a franciaországi Thoiryban évente megrendezésre kerülő „Brillamment baroque” régizenei kurzus tanára volt. Európa legtöbb országában és az USA-ban koncertezett, rádió-, TV- és lemezfelvételeket készített. A legnevesebb fesztiválokon szerepel, mint például a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Salzburgi Ünnepi Játékok, a Bergeni Fesztivál, vagy a Concentus Moraviae.

Dobozy Borbála művészi tevékenysége középpontjában Johann Sebastian Bach életműve áll: szinte minden csembalóra írt kompozícióját eljátszotta, beleértve összes zenekari és kamaraművét is. 2010-ben Csehországban megjelent Goldberg Variációk-felvétele komoly elismerést váltott ki. A Hudební rozhledy c. cseh szaklap hasábjain így méltatták: „…Az előadó nemcsak technikailag tökéletesen felkészült, ami lehetővé teszi, hogy a legnehezebb variációkat is varázslatos könnyedséggel játssza, de Bach zenéje iránt is tökéletes érzékkel rendelkezik. Átgondolt interpretációja az idővel való bánásmódján, az egyes variációk tempóin és részletesen kimunkált artikulációján alapul, ami a műveknek még több lendületet ad… a legmagasabb előadói színvonalat képviseli, és egyúttal példa is lehet arra, hogyan kell Bach zenéjét játszani.” Emellett előszeretettel tűzi műsorára alig ismert, vagy teljesen elfelejtett mesterek zenéjét (G.Th. Muffat, J. A. Benda, Chr. Schaffrath). Repertoárja szinte az egész csembalóirodalmat felöleli, beleértve a 20. századi és a kortárs zenét is. Több magyar zeneszerző – Arányi-Aschner György, Balázs Árpád, Hidas Frigyes és Hollós Máté – komponált már számára műveket, így számos ősbemutató fűződik nevéhez, többek között Balassa Sándor Terényi Edének ajánlott, „Művész utca 11/a – tételek csembalóra op. 101.” c. kompozícióját is ő mutatta be és vette lemezre.

Zsűritagja volt a 2000-es lipcsei, a 2001-es bruggei és a 2012-es prágai nemzetközi csembalóversenyeknek.

A Magyar Bach Társaság alapító tagja.

1993-ban az ő irányítása alatt jött létre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szegedi Tagozatán a csembaló főtanszak, ahol az első években tanított. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneakadémia habilitált egyetemi tanára, tanszéki csoportvezető.

Gottlieb Muffat műveit tartalmazó albuma (Componimenti musicali per il cembalo) 1992-ben elnyerte a Hamburgi Német Lemezkritikusok Díját.

2011-ben Liszt Ferenc-díjat kapott. 2012-ben az V. kerület Belváros-Lipótváros Érdemkeresztjével, 2021-ben pedig a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.

2013-ban Summa cum laude minősítéssel DLA doktori fokozatot szerzett.

2019 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának rendes tagja.

Szóló felvételei: Gottlieb Theophil Muffat: Componimenti musicali per il cembalo (Hungaroton, 1992), Jiří Antonín Benda: Sei sonate per il cembalo solo (Hungaroton Records, 1997), Christoph Schaffrath: 6 sonatas for harpsichord (Hungaroton Records, 2008), Johann Sebastian Bach: Goldberg Variációk (Nibiru (CZ) 2010), Johann Sebastian Bach: Das Wohltemperierte Klavier I-II. kötet (BMC Records, 2019, 2020), Johann Sebastian Bach: 12 and 6 Preludes, Inventions and Sinfonias (BMC Records, 2023)

Legfontosabb kamarazenei felvételei: Sounds from an Old House (Kvalbein, Dobozy; VNP Norvégia, 1993), N. A. Porpora: Six cantatas (Clapton, Pertorini, Dobozy; Hungaroton Records, 1998), V. V. Mašek: Concertino for four hands (Horváth A., Dobozy; Hungaroton Records, 2000), J. S. Bach: Trio sonatas (Gyöngyössy, Hadady, Lakatos, Dobozy; BMC, 2001)

Könyv: „Georg Anton Benda és csembalószonátái” (disszertáció) (Magyar Kultúra Kiadó Kft, 2014), ugyanez cseh nyelven „Jiří Antonín Benda a jeho sonáty pro cembalo” (Magyar Kultúra Kiadó, 2016)