|
Dobozy Borbála csembalóművész honlapja |
|
Életrajz |
|
DOBOZY Borbála felsőfokú Pályájának meghatározó eseménye volt, hogy 1983-ban díjat nyert a belgiumi Brugge-ben rendezett rangos nemzetközi csembalóversenyen, amelyre 2001-ben zsűritagként térhetett vissza. Kurzusokat tartott Magyarországon, Norvégiában, Belorussziában, Szerbiában. 2004 óta a franciaországi Thoiryban évente megrendezésre kerülő „Brillamment baroque” régizenei kurzus tanára. A legnevesebb fesztiválokon szerepel, mint például a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a Salzburgi Ünnepi Játékok és a Bergeni Fesztivál, vagy a Concentus Moraviae. Dobozy Borbála művészi tevékenysége középpontjában Johann Sebastian Bach életműve áll, de repertoárja szinte az egész csembalóirodalmat felöleli, beleértve a 20. századi és a kortárs zenét is. Több magyar zeneszerző – Arányi-Aschner György, Balázs Árpád és Hidas Frigyes – komponált már számára műveket. Európa legtöbb országában és az USA-ban koncertezett, rádió-, TV- és lemezfelvételeket készített. Gottlieb Muffat műveit tartalmazó albuma (Componimenti musicali per il cembalo) 1992-ben elnyerte a Hamburgi Német Lemezkritikusok Díját. A Magyar Bach Társaság alapító tagja és Alapítványának kuratóriumi elnöke. A Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára. Liszt-díjat kapott 2011-ben. |
